A Myasthenia Gravis Önsegítő Betegcsoport
üdvözli Önt weboldalán!

VÁROSNÉZÉS A VÍZRŐL

Hajókirándulást szerveztünk csoportunk tagjai és hozzátartozóik számára, június 22-ére. Budapesti városnéző sétahajókázásunkat a BKV D12-es hajójáratán terveztük. Azért egy csütörtöki, azaz hétközbeni napot választottunk, hogy az utazási kedvezmények érvényesek legyenek.
Ezen a hajóúton mintegy sorba fűzve láthatjuk Budapest legszebb gyöngyszemeit. Az UNESCO a Gellért-hegy tetején fekvő Citadella erődjével, a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a Gellért-hegyet 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánította.

A Boráros téren, a Petőfi híd tövében találkoztunk, hogy közösen tehessük meg a Római partig tartó utat. A hajó menetideje a víz sodrása miatt ebben az irányban hosszabb. Az így elveszített, (vagy élményekben inkább megnyert) időt a visszaúton visszakaptuk.

1 400px

2 400px

Az időjárás kegyes volt hozzánk, így felhőtlenül élvezhettük a látványt. A hajónk nyitott fedélzetén, árnyékoló tető alatt üldögéltünk. A látványtól függően hol a hajó egyik, hol a másik oldalához szaladt, aki fényképezni is akart.

Myasthenia Gravis

Dr. Rózsa Csilla PhD
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
Neurológiai Osztály
1204. Budapest
Köves u. 1
email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel: +361-289-6333

 

A betegségről röviden:
A myasthenia gravis (MG) autoimmun betegség, melynek hátterében kóros ellenanyag képződés áll. Az ellenanyagok szerepe egészséges emberben a fertőzések elleni védelemben van, autoimmun betegségekben azonban kóros, a saját szervezet ellen forduló ellenanyagok termelődnek. Myastheniában a képződő ellenanyagok az „ideg-izom átmenetben“ található, Acetil-kolin receptorok (AchR) működését károsítják, ezáltal izom gyengeséget, fáradékonyságot okozva.

Ingyenes koncert-lehetőség

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségei

2017 június 14-én, 19.30 h-kor, a Vigadóban


A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának szervezésében
Bemutatjuk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozat hallgatóit

Pesti Vigado P8130129

Műsor:
Joseph Haydn: C-dúr gordonkaverseny
Előadja: Dolfin Benedek
Liszt Ferenc: Magyar fantázia
Zongorán előadja: Vajda Marcell

Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedűverseny Op. 61
Előadja: Tóth Kristóf

Közreműködik: Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar, a Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím kitüntetettje
Vezényel: Horváth Gábor

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés egyénileg a honlapon: http://vigado.hu/programok/-/event/10184/a-liszt-ferenc-zenemuveszeti-egyetem-kulonleges-tehetsegeit/9779

Lelkes Zoltán előadása az MGÖB 2017 májusi közgyűlésén

"Az autoimmunitás funkcionális szemlélete, azaz a szervezetet egészében néző életmódbeli (gondolkodás, stresszkezelésés étkezési) összefüggései" címmel tartott előadást 2017 május 13-án. a Lurdy házban, az Autoimmun nap keretében.

Májusi közgyűlésünkön csoportunkkal is megosztotta. A vetített anyagot itt számotokra is elérhetővé tesszük.

Előadás letöltése

Hajókirándulás június 22-én (csütörtökön)

Hajókirándulást szervezünk június 22-én (csütörtökön)! Szeretettel várunk Benneteket!

Budapesti városnéző sétahajókázásunkat a BKV D12-es hajójáratán tervezzük, amely hétköznap BKV jeggyel, vagy bérlettel igénybe vehető. 65 év felettieknek természetesen ez is ingyenes.

hajo32 r netre


A Boráros tértől (ahol a közös felszállás lesz) a Római partig hajózunk. Ott kiszállunk és sétálunk, fagyizunk, ebédelünk, stb., tetszés szerint.Ugyanezzel a járattal jönnénk vissza, útközben több megálló van, ahol bárki kiszállhat. (Árpád híd, Jászai Mari tér, Kossuth tér, Batthyány tér, Várkert bazár, Petőfi tér, Szent Gellért tér.)

Esős idő esetén egy héttel eltoljuk a kirándulás időpontját (június 29). Kétséges időjárás esetén Krisztinánál érdeklődhettek telefonon (Telekné Gyurina Krisztina +36-(20)-357-3260)

A hajóra melegebben kell öltözni, ajánlott sál, fejvédő, kardigán, dzseki, stb.

Indulás: Boráros tértől 10 óra 36-kor. (Minden óra 36 perckor indul egy hajó.) Érkezés a Római partra: 11 óra 11 perckor. Felfelé 35 perces az út.Vissza út: A Római partról minden óra 30 perckor indul a hajó. Érkezés a Boráros térre minden óra 51 perckor. Lefelé 21 perces a hajóút.

Érdeklődni a csoportunknál lehet, Telekné Gyurina Krisztinánál.
Elérhetősége: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Újabb orvosi előadás a tavaszi közgyűlésen

Tavaszi közgyűlésünket 2017. május-20-án, szombaton tartjuk.

Erre az alkalomra meghívtuk azt a mellkassebészt, aki sokunkat operált thymectomiával  (Thymectomia a csecsemőmirigy eltávolítása.)  azaz
Dr. Kas József mellkassebész főorvos
t (Országos Korányi Tbc. és Pulmonológiai Intézet, Mellkassebészeti osztály).
A főorvos úr a témának egyik legnagyobb szakembere Magyarországon. Minthogy a thymectomia a myastheniának ma is az egyik legfontosabb gyógymódja, bizonyára mindnyájatokat érdekel ennek a műtétnek a lefolyása, fejlődése, története az elmúlt években, s legfőképp az, hogy hol tart most? Mikor ajánlott, s mikor nem ajánlott ez a műtét?

Az előadás után kérdéseinkre is választ kaphatunk.

Szeretettel várunk Benneteket:
A vezetőség

Tájékoztató

Az operatív csoport megbeszélést tart 2017. április 11-én, 15:30-kor a MEOSZ-ban.

Ritka Betegségek Világnapja Debrecen 2017. 02. 25.

A Ritka Betegségek Világnapja az idén február 25-én, szombaton lesz, a Debreceni Egyetem épületében. A meghívót és a részletes programokat az alábbi linken találjátok:  
 
 
Ezen a rendezvényen – mint a korábbi években – a Myasthenia Gravis Önsegítő Betegcsoport személyes jelenléttel, szórólapokkal és ismertetőkkel képviseli magát.


Az érdeklődőket szeretettel várjuk!

A vonat Budapestről a Nyugati pályaudvarról indul, a debreceni pályaudvartól az 1-es villamos visz az egyetemhez.

Ügyelet

Előzetes telefonos egyeztetéssel
keddenként 11-14 h-ig:
  • 1032 Budapest, San Marco u. 76.
  • 06-20-357-3260
Weboldalunkon sütiket használunk. Néhányuk nélkülözhetetlen a weboldal működéséhez, míg mások segítenek a felhasználói élmény javításában. Ön dönti el, hogy engedélyezi-e a sütik használatát. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja ezeket, akkor nem biztos, hogy a webhely minden funkciója elérhető lesz az Ön számára.