Kedves Betegtársaink

Kedves Betegtársaink!

Sajnáljuk, hogy most csak azokhoz szólhatunk, akik internettel rendelkeznek. Az újság nyomtatása, postázása kívül esik a lehetőségeinken. A legfontosabb híreket, ahogy tudjuk, feltesszük a honlapunkra. Ezeket később (amint a körülmények lehetővé teszik) újsággá összegyűjtve eljuttatjuk nyomtatott formában azoknak is, akik nincsenek jelen az online világban.
 
Rengeteg programot, előadást, kirándulást terveztünk a következő időszakra, de minden számításunkat keresztül húzta a koronavírus.
 
A kútba esett programok azonban meg fognak valósulni, ha lehetővé válnak a személyes és csoportos találkozások. Számítsatok ezekre a programokra, mint, ahogy mi is számítunk Rátok, hogy jó egészségben átvészelitek ezt az időszakot, s kiszabadulva az önkéntes karanténból, szívesen találkoztok csoporttársaitokkal, s lelkesen jöttök minden közös találkozóra.
 
Épp ezért itt ismertetjük a terveinket, melyeket nem eltöröltünk, hanem csak elhalasztottunk jobb időkre.
 
Későbbre halasztott programok:
 
Áprilisban egy közös sétát, kirándulást terveztünk a Margit-szigetre.
 
A májusi közgyűlésünkre Dr. Polgár Anna főorvos asszony (ORFI), aki reumatológus, immunológus, farmakológus és rehabilitációs szakorvos, készült nagyszerű előadással számunkra.
 
Keddi ügyeleti napjaink, Testületi ülésünk is elmarad. A kapcsolatot online térben tartjuk fent mi is.
 
Mindent, amit a vírusról, s a védekezésről tudni kell, megtaláljátok Dr. Rózsa Csilla főorvos asszony cikkében, amit kifejezetten a myastheniásoknak írt, speciális helyzetünket figyelembe véve. Ehhez nincs mit hozzá tennünk, csak azt ismételhetjük, amit a TV-ből sokat hallhattok: Maradj otthon, Moss kezet!
 
Ebben segítenek a technikai eszközök, bár fizikailag nem találkozhatunk, de az ünnepeket a virtuális térben együtt tölthetjük. Telefonon, videón, különböző chat platformokon, közösségi médiákon keresztül és egyéb digitális érintkezési felületeken tudunk találkozni szeretteinkkel, ismerőseinkkel.
 
Most marad időnk, hogy kapcsolatba léphessünk rég nem látott barátainkkal is, akiknek a nagy rohanásban eddig lusták voltunk levelet írni, telefonálni, stb.
 
A másik, hogy lelassult az idő. Nem csak nem lehet, de nem is szabad rohanni, vásárolni, utazni. A maradék idő a miénk. Ezt fölhasználhatjuk olyan dolgokra, amit már rég szerettünk volna megcsinálni, de sose voltunk otthon, nem értünk rá. Ez alatt nem csak az elmaradt munkák értendők, hanem sok egyéb: pl. elolvasni egy jó könyvet, kipróbálni egy új ételreceptet, tanulni valami újat, együtt alkotni valamit a családtagjainkkal stb.. Minthogy túl veszélyes minden nap boltba menni friss kenyérért, most ráérünk sütni valamilyet. Mikor ez-az hiányzik a kamrából, a kreativitásunkra szorulunk. A legegyszerűbb az élesztős kenyér, de élesztő híján is több megoldás létezik. Az élesztőmentes receptek többféle hozzávalót igényelnek, de ha az is hiányzik, akkor még mindig süthetünk pl. naan nevezetű indiai kenyérlepényt. Ez minimális munkával és idővel elkészíthető, még dagasztani se kell, elég összegyúrni. Számos jó recept az interneten megtalálható.
 
Bármily meglepő, még ebből is csinálhatunk közös szórakozást. (Pl. a lányom kenyeret sütött a barátnőivel skypon. Persze nem csak számítógép, de sütő is kellett hozzá. Mindent megbeszéltek, s a végén a kenyérképeket is elküldték egymásnak. Jó buli volt.)
 
Nem tudunk venni új ruhát, de ráérünk megvarrni, átalakítani a régit.
 
Az unokáknak telefonon is el tudjuk magyarázni a leckét, ha nézzük a TV tanórát. Sőt elmondhatjuk az esti mesét is telefonon.
 
Ma már az okostelefonon vagy a számítógépen elküldhetjük, illetve élőben közvetítve láthatjuk unokánk első lépéseit.
Erre sokan mondhatják, hogy ez szívfacsaró, nem ott lenni személyesen és fogni a kezét. Ez nézőpont kérdése. Tekinthetjük úgy is, hogy hiába van messze, még is részt vehetünk kicsit az életében. Az él boldogabban, aki a jó oldalát is látja a jelenlegi helyzetnek.
 
Kívánom Nektek, hogy tudjatok örülni annak is, ami van.
 
Rossz az elszigeteltség, de hadd írjak ide egy viccet, amit az interneten olvastam:
 
Villanyszerelő tanácsa a vírusos időszakra: „Jobb szigetelve lenni, mint földelve.”
 
Jó egészséget és sok hasznos örömteli időtöltést kívánunk! Vigyázzunk egymásra, és vigyázzunk magunkra!
Weboldalunkon sütiket használunk. Néhányuk nélkülözhetetlen a weboldal működéséhez, míg mások segítenek a felhasználói élmény javításában. Ön dönti el, hogy engedélyezi-e a sütik használatát. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja ezeket, akkor nem biztos, hogy a webhely minden funkciója elérhető lesz az Ön számára.