Alkotó és fotó-pályázati lehetőség, rendezvény program
Mint azt már az újságunkban is beharangoztuk, február 27-én lesz a 2016. évi Ritka Betegségek Világnapja. Ez úttal újra a Vajdahunyadvárban rendezik meg.

Ritka betegségnek tekintik azokat a betegségeket, melyeknek
előfordulási gyakorisága kisebb, mint 1/2000. Ilyen betegség a myasthenia gravis is.A rendezvényen idén is – mint már évek óta – standot állítunk fel, ahol nyomtatványaink segítségével az érdeklődők megismerhetik a betegség tüneteit, kezelését. Nem egyszer találkozunk olyanokkal, akik egyelőre diagnózis nélkül nyomoznak, hogy mi is lehet a bajuk.
Kép: Tegze Judit - Ritkák vagyunk, mint a fehér holló, de együtt mégis sokan
Részt veszünk az alkotói pályázaton is, (RITKA SZÉPSÉGEK GYŰJTEMÉNYE) melyen mindenki részt vehet, tetszőleges témájú, kivitelű alkotásával. Külön kategóriát jelentenek az idén a Szitakötő témájú alkotások. Nem csak képzőművészet, de egyéb alkotások, pl. kerámiák, kézimunkák is beadhatók.
Külön fotó-pályázatot is indítanak. Az arra érdemes munkákat nem csak kiállítják, de díjazzák is.
Az alkotó pályázat beadási határideje: 2016 február 5.
A fotó-pályázat határideje 2016 február 10. éjfél, a fotók e-mailben küldendők.
A részletes kiírást az összes tudni valókkal a RIROSZ honlapján olvashatjátok http://ritkanap.rirosz.hu/ritka-nap-2016/ritka-szepsegek-gyujtemenye-2016, illetve http://ritkanap.rirosz.hu/ritka-nap-2016/fotopalyazat-2016
Kívánom, hogy sok szép alkotással képviseljétek csoportunkat!
"Ritka Betegségek Világnapja"Tovább olvasom